Naprakész információk és hírek az online világban!

Egy fél édes káposztát lereszelünk, vagy ledarálunk (mint a káposztás tésztához, lesózzuk, állni hagyjuk. Sima palacsintatésztát készítünk a következőkből:

2-3 tojás
40-50 dkg liszt
és annyi tej, hogy folyékony, de ne túl híg masszát kapjunk
(szódavízzel is pótolhatjuk a tej mennyiségét)
csipetnyi só
2 kanál olaj (+ olaj a palacsinták sütéséhez)

A lisztet tálba tesszük, ráütjük a tojásokat, és a tejet adagolva adjuk hozzá. Előbb kevesebb tejjel simára keverjük a tésztát, a többit fokozatosan adjuk hozzá, és csomómentesen eldolgozzuk. (Ennél több tojásból rágós, gumis lesz a palacsinta). Állni hagyjuk, közben az aprított káposztát a sóból kicsavarjuk, és kevés zsiradékon folyton kevergetve barnásra pároljuk, kicsit lepirítjuk, ha kihűlt, hozzákeverjük a palacsinta tésztához, alaposan eldolgozzuk, és a szokásos módon ebből a masszából palacsintákat sütünk.
A kész palacsintákat négyrét hajtogatva tepsibe helyezzük sorban, hogy kicsit fedjék egymást, mindegyiket meglocsoljuk tejföllel, és sütőben rövid ideig sütjük. Akkor jó, ha a tejföl egy kicsit megpirul. Leves után második fogásnak kiváló, de előételnek, vacsorának is alkalmas.